Született 1914-ben Budapesten, meghalt 2002-ben. Édesapja Degré Miklós bíró, nyugalomba vonulásáig a Kúria elnöke. Apai nagyapja Degré Alajos, író, drámaíró, a „márciusi ifjak" egyike. Édesanyja Lechner Paula, anyai nagyapja Lechner Alajos építész. Középiskoláit az Angolkisasszonyoknál végezte Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, magyar-francia szakon szerzett diplomát. Diploma után egy évet tanított „önkéntesként", fizetés nélkül az Angolkisasszonyoknál, majd – tanári állást végképp nem találván - a Pénzintézeti Központban (PK) helyezkedett el tisztviselőként. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Szüts Jenővel, 1942-ben összeházasodtak. Három gyerekük született: Tamás (1943), vegyészmérnök, Miklós (1945), festőművész, és Katalin (1949).

A háború után férjét származási okokból munkahelyéről kirúgták, hosszú évekig nem tudott elhelyezkedni, az öttagú családot egy fizetésből tartotta el. 1950 körül a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyész Karán, a Szervetlen Kémiai tanszéken helyezkedett el, Dr. Proszt János professzor titkárnője lett. Három nyelvvizsgájával (francia, német, angol) idegennyelvű levelezést folytatott, különmunkaként éjszakánként idegennyelvű gépelést végzett. 1969-ben az egyetemről nyugdíjba vonult, de azonnal teljes állásban a Nemzeti Múzeumban helyezkedett el. A Régészeti Osztály vezetőjének, Kovrig Ilonának volt a titkárnője. 1977-től ugyancsak a Nemzeti Múzeumban a Gazdasági osztályon dolgozott, majd egy szerzői jogokkal foglalkozó ügyvédi irodának lett idegennyelvű levelezője. 1992-től tíz évig, halála napjáig az AD Grafikai Stúdióban dolgozott adminisztrátorként.

1

00:00:00,000 --> 00:00:59,999

B(kérdezők) : nyugodtan (…) mint a, az eredetibe nem? (…) Sz (Szűts néni) : na jó de, az nekik nem mond semmit, hogy Bátyus meg Tanti meg ilyenek B: Meg kell mondani, hogy kicsoda! Sz: Na azt igen! Izabella hercegnőnek frontot csinált, frontot csinált, mondta a hekusoknak. Egy öreg ügyvéd volt, egyébként meg nagyon okos ember lett volna. B: Szót se ingyen. B2: Egy szót se ingyen ((nevetés)) Sz: ((nevetés)) Mondhatom? No, elszállt fölöttem a zimankós élet, de azért én azt nem felejtem el soha - az 1951. június negyedikét.

 

2

00:01:00,000 --> 00:01:59,999

Mikor is, reggel fél hatkor csöngettek. Na mondom, ez kitelepítés=mert hogy az volt a kitelepítés éve. Nem is voltam meglepve, csak azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi a fenéket kell ennyi embernek összecsomagolni. Aztán, úgy se tudtam zöldágra vergődni és hallom, hogy a férjem kimegy és beenged két pasit. B: Hány óra volt? Sz: Fél hat. És- B: Reggel. Ugye? Sz: Reggel fél hat. S hallom, hogy azt mondják, hogy van e a lakásnak még egy kijárata? Azt mondja a férjem nincs. Na, mondom ez nem kitelepítés. B: Bocsánat, de azt mondta apukám, hogy van, mondta, és ez az ablak. A lakás ablaka, ami az ötödik emelet volt. Sz: ((mosolygás)) Nah, az nem kijárat, az hülyeség. B: hát de tréfálkozott az ávósokkal. Sz: és=na akkor még nem tudtuk, hogy ávósok. Elkezdték mondani, hogy ismerjük e az egyiknek a nevére emlékszem, Mihnai Géza, a másikéra nem. B: Bocsánat, muszáj, hogy közbeszóljak.

 

3

00:02:00,000 --> 00:02:59,999

Csöngetnek, bejönnek az előszobába zajlik- Sz: Ott beszélnek az apival, igen. B: Reggel hatkor. Sz: Igen. És ismerjük e ezt a két pasit? Nem ismerjük. Nekem az egyiknek a neve ismerős volt, de csak azért mert azok barátainkkal nyaraltak Zebegénybe, de erről mélyen hallgattam. B: Hogy hívták? Sz: Mihnai Géza, a másikat nem tudom. Azóta, már olvastam a másiktól mindenfélét, amit írt mostani újságokba, kint van valahol Svájcba. Na, akkor elkezdték kérdezni, hogy régen, fiatal korukba, társaságból ismertük e ezeket? Nem ismertük. Akkor, hogy nem volt e az api katona velük. B: Ez még mind az előszobába? Sz: Arra már nem emlékszem. Hogy bejöttek már vagy nem jöttek be, nem emlékszem. Volt az apinak egy nagy, ahol az összes katonák együtt voltak, mikor volt ilyen zászlósi tanfolyamon, vagy mi a fenén. Előszedte,

 

4

00:03:00,000 --> 00:03:59,999

nem volt. B: Mármint hogy előszedte a listát?Sz: A képet, a képet. B: Ja képet Sz: Nem volt, nem ismerjük. Na akkor azt mondták, hogy na hát akkor ők most itt maradnak. És akkor most mi lesz. Hát az api éppen ki volt dobva, tehát úgy se kellett neki mennie, de nekem kellett volna menni= a műegyetemen dolgoztam. Kasszakulcs volt nálam. Nee, hát én nem mehetek sehova. És akkor most mi lesz? Akkor várunk. Hát akkor várunk. B: Regge-(…) Sz: A gyerekek fölkeltek, a Miklós volt, még nem volt egész hat éves, A tamás úgy szintén nem volt egész nyolc, a Kati egy. És, reggeliztünk, semmi. Múlt az idő, nem történt semmi. Csak úgy folyton kérdezgettek minket, de hát hiába kérdezgettek, mert mi nem tudtunk mondani semmit. Azt mondták, hogy ha csöngetnek, nem szabad nekünk menni nyitni. Úgy szintén az ablakhoz se szabad menni.

 

5

00:04:00,000 --> 00:04:59,999

Hát persze a gyerekek rajcsúroztak. Minden, ahogy már szokták az ilyeneket. Kati ült a bilin, ha csöngettek, mindig azt mondta, hogy ti [ki] az, ti [ki] jön. És - akkor csöngetett valaki. Azt hiszem, hogy az első volt talán az Erzsébet néni. Tudni illik, engem kerestek bent az egyetemen. Nem voltam ott, erre elkezdtek hívni a nővéremet- B: Bocsánat, muszáj, hogy elmondjuk, hogy természetesen nem volt- Sz: Nem volt telefonunk. És, akkor felhívták ezeket a barátainkat, akik közelbe laktak, felhívták a sógoromat, senki nem tudott rólunk semmit. Eltűntünk. Na akkor megjelent ez a néni, és azt mondták neki, tessék csak bejönni, de el nem mehet. B: De ritka undok öregasszony volt. Sz: Hát nem volt valami rokonszenves és jó kihasználta a lányát. Akkor aztá- B: Jött Erzsébet néni, szervusz gyere be- Sz: Igen

 

6

00:05:00,000 --> 00:05:59,999

B: De rég láttunk- Sz: Igen. Satöbbi, ülj le, el nem mehetsz. Na akkor tréfásabb volt, mikor jött a sógornőm, a tanti, akit mi úgy hívtunk. Bejött, ott álltunk az előszobába=ugye az ajtóhoz nem volt szabad menni és őrült dühösen ránk nézett. Mondtuk neki, most mit dühöngsz? Azt mondja, azt hittem, hogy a Jenő öngyilkos lett vagy valamelyik gyerek kiesett az ablakon. Mondom nem, számold meg, egy, kettő, három, négy, öt, mind megvagyunk. B: Sőt még többen is. ((nevetés)) Sz: és, és akkor az api olyan kedvesen mondta, hogy gyere be, ülj le, de hát el nem mehetsz, hát majd itt maradsz. Ő miért maradna itt. Mert nem engednek el. Nagyon dühös volt. Nagyon. B: És mi volt a tragédia legfonto- Sz: Az majd aztán jön. B: Bocs. Sz: A tragédia B: És akkor jött: Sára. Sz: Nem, még nem. Akkor jött a keresztmama, az a nővérem volt. Ő nagyon normális volt. Hát, nem lehet elmenni, nem lehet elmenni. Hát ez van.

 

7

00:06:00,000 --> 00:06:59,999

Hát akkor itt maradunk. Hogy mit ettünk ebédre, ne kérdezd, mert nem tudom. B: Várjál, előbb kellett, hogy jöjjenek a tanszéki kulcsokért. Sára, a Domonkos Sá- Sz: Jah, Sára. Igen. Ő tanársegéd volt ott és az egyik adjunktus kihozta őt a motorján, és följön a- B: iszonyú nagy gazdagság, neki volt egy százhuszonötös Csepel motorkerékpárja, ugye ami óriási kincs volt. Sz: És, na feljött a fent nevezett Sára, lent maradt a Domonkos várni, de, Sára nem jött, nem jött, Domonkos elment. Nyilván féltette a motorját és nem mert utána jönni. Na akkor Sára ott maradt. Akkor már kicsit többen voltunk. Akkor, ja keresztmamát mondtam, aki jött. Az teljesen normális volt, szóval, amilyen volt aztán később szegény. Aztán jö- B: Sárát kereste a mamája. Sz: A Sárát kereste a mamája. Na hát azzal már komplikációk voltak,

 

8

00:07:00,000 --> 00:07:59,999

mert a mamája rosszul hallott. De egy időn túl a gyerekek azt mondják, hogy: mi ez a csöngés, mi ez a csöngés. Na kisült, hogy ki akart merülni a Sára mamájának a hallókészüléke. Ők nagyon örültek neki, mert hogy ilyen érdekes dolgok történnek. B: Ezeket, akik jöttek, ezeket a pasik nem faggatták? Sz: Nem. Nem. Egyáltalán nem. B: És egy volt a kapus, aki az ajtónál állt- Sz: Egy állt mindig az előszoba ajtóba és a másik az ablaknál. Nem tudom mért állt az ablaknál. Azt nem tudom elgondolni, mert ott ötödik emeleten laktunk. Ki jött utána? Ja igen, Akkor jött a sógorom. Úgynevezett keresztapa. Mind nagyon szerettük, nagyon helyes pasi volt. És hát ti mit csináltok itt? Mondtuk, mi csak üldögélünk. B: Milyen sokan, kérdezte- Sz: Igen ((nevetés)) Azt mondja hát ez a helyzet, sajnos, te is itt maradsz. Igen? Ő se sokat izgatta magát. B: Ő hol dolgozott?

 

9

00:08:00,000 --> 00:08:59,999

Sz: ÁEK-ba. Állami Ellenőrzési Központ. Na, ő utána viszont a hivatalból utána küldtek egy fiatalembert. B: Ez a (Weszeli). Sz: Most se tudom a nevét. Fogalmam sincs. Akkor se nagyon tudtam. De az nagyon félt. Senki nem félt, de ő állandóan félt. És akkor mi meg úgy jó, hátulról úgy kinevetgéltük, hogy hát mit fél ez annyira. B: Egyébként= akit eddig elsoroltál, nem félt senki? Sz: Nem, nem emlékszem, nem emlékszem. Na aztán akkor egy időn túl a tanti elkezdett zokogni, de mért? Mert hogy neki epre van otthon lecukrozva, és az olyan nagy kincs és az meg fog romlani. Hát mondtuk, majd csak elmehetünk valamikor. B: Defakto zokogott az epre miatt? Sz: Hát jajgatott minden esetre. Könnyekre nem emlékszem B: Bátyus bácsi jött. Sz: Akkor jött utána, a tanti után bátyus bácsi. Ő egy öreg ügyvéd volt.

 

10

00:09:00,000 --> 00:09:59,999

B: És a tanti udvarlója. Sz: Igen. És igen. Hát tanti se volt már olyan fiatal, de azért az volt. Aztán ki jött utána? B: Várjál bátyus bácsi, aki egy nagyon nagyon ilyen társasági ember volt és szórakoztatta (az ott levőket). Sz: És egy, és egy nagyon okos pasi volt különben. De hát ezzel úgy nem találta el teljesen a hangot, mondjuk miután elkezdett mesélni és mesélte, hogy ők mikor nem tudom hol voltak, jött az Izabella főhercegnő és ők frontot csináltak neki. Hát az api egy csöppet sem volt elragadtatva attól mikor ezt mesélte bátyus bácsi. B: Mit jelent az hogy frontot csináltak? Sz: ((kihúzza magát a székben Szűts néni)) Így. B: Ja, hogy sorfalat adtak nek- Sz: Sorfalat, igen. B: Ezt feltétlenül közölni kellett volna (…). Sz: A hekusokkal. Meg kell mondanom, hogy ezek a hekusok voltak reggeltől estig és akkor este váltotta őket másik kettő. Soha semmi bajunk nem volt velük. Egy cigarettát, egy darab kenyeret, semmit el nem fogadtak,-

 

11

00:10:00,000 --> 00:10:59,999

B: Hoztak zsebbe uzsit? (10:05) Sz: Soha nem láttam, hogy ettek volna. Nem tudom. Nem láttam, hogy ettek volna. És, mivelünk, gyerekkel, mind, mind kedvesek voltak. Szóval semmi baj=láttuk, hogy a itt van a, a farzsebükbe ott van a stukker=nagyon érdekes volt a gyerekeknek persze((nevetés)), és, de nem, nem bántottak minket egyáltalán. B: Ebéd. Ebédnél voltatok körülbelül tizenöten. Sz: Aa, ho- ne kérdezd, ho- nem tudom, hogy mit ettük. Nem tudom, fogalmam sincs. Egyáltalán nem emlékszem rá. B: A késő délelőtti órákban megérkezett Emike. Sz: Jah, jött Emike, aki régen szolgált nálunk és most jött látogatóba. Na itt már kitört a tragédia, mert Emikének kisbabája volt otthon. S elkezdett bőgni, hogy hát ott lakik a Katona József utcába, de hát mi lesz a gyerekkel. Na addig bőgött, míg azt mondta az egyik hekus, na jó akkor te maradj itt, mondta a másiknak, én elmegyek Emikével, elhozzuk a kisbabát és akkor az is ott volt már.

 

12

00:11:00,000 --> 00:11:59,999

B: Volt már süket öregasszonyunk, csecsemőnk, Sz: Igen. B: Na most ugye Emike férje egyébként az nagyjából ugyanennél a testületnél lehetett alkalmazásban, ugyanis ő sofőr volt az ame- Sz: Az amerikai követségen, igen. B: De ez természetesen nem akadályozta meg abban ezeket, hogy az Emikét is begyűjtsék a csecsemővel együtt. Sz: Na persze, hát akkor azok is ott maradtak. Na aztán egyszer csak megjelent a mosónő. Aki hát, ugye azért jött, hogy mosson. Na hát mosni nem mosott, de ott maradt, de az életbe többet mihozzánk be nem tette a lábát. B: Ilyen népekhez. Sz: Ilyen népekhez aztán nem megy. B: (Klauzer) Bandi. Sz: Az nem, az másnap volt. Úgy emlékszem. B: Ebédre még feltehetően még főztétek azt, ami volt otthon. Sz: Ami volt otthon. Igen. Azt tudom, hogy reggel=első este még nem voltunk olyan nagyo-, ja igen elég sokan voltunk már. Sokan voltunk már. Voltunk vagy húszan. De, akkor senki nem feküdt le. Mindenki különböző

 

13

00:12:00,000 --> 00:12:59,999

asztaloknál kártyáztunk, ezt kártyáztunk, azt kártyáztunk, senki nem feküdt le. B: De minket mondjuk lefektettetek? Sz: Na igen. Még egy tréfás dolog volt, hogy a nővérem után jött a fia, aki szigorú orvos volt akkor a Béla. Féltízkor jött, benézett a folyosóról, be lehetett látni a konyhaablakon. És halálosan kétségbe volt esve, és azt mondta, hogy anyám hogy tehetted ezt velem? Azt mondja hát mért, mi csináltam volna? Azt mondja, hát mindenütt kerestelek, a mentőknél a rendőrségen, mindenütt kerestelek, hogy hol vagy. B: Ti meg itt vidáman kártyáztok. Sz: Igen. Nagyon bánatos volt. Aztán később mindig tudom, hogy feküdt egy díványon és a gyógyszertan szigorlatra tanult. Mert ugye az is ott maradt. B: Ez már okos volt, hozott magával tanulni valót! Sz: Igen ((nevetés)). Hát azt ő mindenhova vitte magával. Ez volt, és akkor reggel, akkor tudom, hogy bőgtem. Mert, hogy

 

14

00:13:00,000 --> 00:13:59,999

a Kati olyan kicsi volt és nem volt tej. Na akkor lement a hekus és hozott. Hozott tejet meg kenyeret talán, vagy nem emlékszem már, hogy mit. De hogy akkor aztán mi mit ebédeltünk. Következő nap azt tudom, hogy otthoni sárgaborsót fűztünk meg, ami még megmaradt az ostromtól. B: Fehér, vászonzacskóban maradt, amit már az ostrom alatt sem ettünk, ettetek meg. Sz: Igen ((nevetés)). És azt megfőztük és akkor ez szerdán kezdődött az egész és (pér) és mindig azt mondták nekünk, majd kijönnek, majd kijönnek a központtól, majd kijönnek. És akkor ki is jött két pasas pénteken, na de nem, előzőleg a házban levő barátnőm följött, következő nap Tamásnak lett volna második elemista vizsgája. Mért nem volt a Tamás? Tudták ők már, mert már a házban mindenki tudta. Csak hát ezzel a szösszel jött föl. Hogy hát reklamálták az iskolában, és hát mondták, hogy mert nem mehetett el,

 

15

00:14:00,000 --> 00:14:59,999

én se mehetek el ő se mehet el, ő is itt. Mért hát ő itt lakik a házba, akkor sem mehet el. A férje hazajött a munkából, tudták, hogy nálunk van a neje. Elment a legközelebbi rendőr őrszobára, és azt mondta, hogy kérem a feleségem ide bement délben tizenkettőkor, azóta nem jött ki, jöjjön velem. B: És egy rendőr jött vele és- Sz: Rendőr jött vele. Kinyitották az ajtót, a rendőrt elküldték, a Bandit behívták. ((nevetés)). És akkor emlékszem én már, hogy este akkor már huszonhatan voltunk, de huszonhatot nem bírtam összeszedni, csak húszat. B: Na most az első éjszaka rendben van, egy éjszakát ki lehet bírni- Sz: Na a következő nap éjszaka az már sokkal érdekesebb volt, mert akkor mindenki lefeküdt, ahova tudott. Tudom például, hogy a Klári a Bandi, meg az Api azok szőnyegen feküdtek a szoba közepén. B: Tudta ki (…) a legjobb csaj volt Klári néni. Sz: Igen. Akkor mi, négyen feküdtünk az én díványomon úgy keresztbe,

 

16

00:15:00,000 --> 00:15:59,999

hogy valami székre raktuk a lábunkat vagy mit csináltunk. Ah, Sára meg a Béla azok feküdtek Boriska díványán bent. Boriskát is mondjuk? B: Hát csak röviden. (Zilliger) Boriska, aki jósnő volt, főfoglalkozására nézve és nálunk albérlő. Sz: Azért lett albérlő, mert akkor lopták ki a férjemet a hivatalból és akkor hát valami pénzt kell szerezni. És akkor (…) ugye Boriska viszonylag sok lakbért fizetett, mert háromszáz forint lakbért fizetett, amikor fizetett. B: Ő nagyon színesítette volna az összejövetelt, csak sajnos kórházban volt. Sz: Kórházban volt, ő voltaképpen egy szörnyű nő volt, de egy rendkívül színes egyéniség volt. És mikor először beszélgetett vele az ember, akkor rendkívül szórakoztató is volt. Csak aztán mindig akart volna velünk beszélgetni és azt mi már nem akartuk, mert untuk. B: Na térjünk vissza a fogságra. Ja igen, ezt nem mondtuk el, hogy ez ugye a családi terminológia szerint ezt úgy hívják, hogy- Sz: Hogy avignoni fogság. Akkor

 

17

00:16:00,000 --> 00:16:59,999

neveztük úgy. És arra is emlékszem mikor olyan nagyon sokan ültünk együtt és akkor azt mondtuk, hogy lesz e olyan idő, mikor ezen már nevetgélni fogunk. Erre nagyon jól emlékszem. B: Eljött az az idő. Sz: Igen. B: De második este tehát akkor már huszonnégy ember volt körülbelül? Sz: Igen, és mindenki ott aludt, ahova, ahol bírt. B: Hogyan mosakodtatok például? Sz: Fogalmam sincs. Nekem még csak jó volt, mert nekem volt törülköző, nekem volt minden, volt fehérnemű, de hát ti állítottátok azt, hogy a, a nők bugyi nélkül jártak miközben kimosták a bugyijukat. Hát én nem tudom, ezt a Tamás találta ki. B: És mindig kandikált a bátyám, mert ő koraé-, koraérett típus volt. Sz: ((nevetés))És, de fogalmam sincs, erre egyáltalán nem tudok visszaemlékezni. Hát ugye nekem könnyű volt, nekem ott volt a fürdőszoba, nekem volt minden holmim. Adtam négy törülközőket, meg, az volt. Nem emlékszem, erre egyáltalán nem tudok visszaemlékezni.

 

18

00:17:00,000 --> 00:17:59,999

B: És az enni való, azért csak kifogyott az ostromról maradt száraz borsó? Sz: Na vár-, a száraz borsót már pénteken ettük, azt tudom, szerdán kezdődött az egész. B: (…) Sz: ((nevetés)) Ez jó. És akkor a kijöttek egyszerre csak a központból. Jött két pasi. Akkor a nem családhoz tartozókat mind egyenként kihívták a konyhába, valami lelki beszédet tartottak nekik és elküldték, nem volt szabad visszajönniük hozzánk. Kivéve a Sára mamáját, aki azt mondta, hogy ő még visszajönne enni egy kis borsófőzeléket=Tudniillik a borsófőzelék olyan megvetett étel volt, B: És őt visszaengedték borsót enni? Sz: Borsót enni, igen. B: Valószínűleg ezt még ők is belátták, hogy annyira hülye. Sz: ((nevetés)) Igen akkor még ő visszajött. És akkor- B: Tehát ez úgy volt, hogy- Sz: Akkor én azt hittem, hogy igen, hát az idegeneket most, most elengedik, és minket elvisznek.

 

19

00:18:00,000 --> 00:18:59,999

És, azt tudom, hogy azt végrendelkeztem, hogy a Katit vigyék el az Ella néniékhez, nem, a keresztapáékhoz, és titeket pedig vigyenek le Pécsre, a Hosszúhetényben voltak a bátyámék akkor. B: Azt gondoltad, hogy titeket börtönbe visznek? Sz: Azt. Azt. Meg voltam győződve. De mondom, hát az Api mindig olyan kellemes volt és olyan nyugodt volt és olyan megfontolt, hogy ezt mondjam. Szóval nem idétlenkedett soha semmit. Úgyhogy ebből a szempontból az jó volt vele. B: És lassan fogytak ezek az emberek! Sz: Elmentek lassan az emberek, s mi ott maradtunk. Ott maradt a- B: Két emberrel a központból. Sz: A két ember a központból elment. B: És ott hagyott két másik hekust? Sz: Persze, ugyan azokat akik voltak mindig. Két nappali, két éjjelit. B: Ott maradtatok egy kongóan üres lakásban?

 

20

00:19:00,000 --> 00:19:59,999

Sz: ((nevet)) Meg ott volt a keresztmama, a Béla, a Tanti. B: Tehát a, a közeli családtagokat- Sz: Azokat nem engedték el.

B: Vajon mi lehetett a- Sz: és a Béla B: koncepciója? Sz: Hát tőlem ne kérdezd, fogalmam sincs. Hát ugye azok még, nem tudom, nem tudom, fogalmam sincs. B: Szombatra megvirradtunk, Sz: Szombat, és akkor leengedtek engem vásárolni. Na csak úgy, hogy a hekus kísért. B: Tehát egy maradt otthon- Sz: Igen-B: Egy meg ment vele- Sz: Egy ment velem vásárolni. Igen. Akkor emlékszem, hogy, úgy emlékszem, hogy zöldborsót vettem. Erre még emlékszem, és a közértben azt mondták, hogy, nem akkor másodszor mehettem le, mert azt mondták, hogy, mi van, elmaradt a gavalléria? Mondom, hogy kérek két kiló zöldborsót. Na olyan gyorsan sose szolgáltak ki. B: Ja, hogy észrevették, hogy a hátad mögött- Sz: Hátam mögött áll, igen. És, akkor már nagyon jóban

 

21

00:20:00,000 --> 00:20:59,999

voltunk a hekusokkal. Akkor már kártyáztunk velük, és akkor ők mondták, hogy megint ki fognak jönni és el fognak minket engedni. B: Mikor volt a bizonyítványosztás? Sz: hát a bizonyítványosztáson nem volt ott a Tamás. B: De te- Sz: De be kellett menni beíratni. Az már a második szériában volt. B: Bocsánat, ne vágjunk a dolgok elébe. Sz: Igen, az már nem akkor- B: Szombaton, ő, ott volt a kis család és jött megint a központ. Sz: Jött, éjfélkor jöttek. B: Hát mikor jöttek volna? Sz: Éjfélkor jöttek a központból, és akkor azt mondták, hogy szabadok. Mondom, hogy hát nagyon tréfásak, de hát én nekem mégis dolgozom valahol, nekem valamit mondani kell. Ne mondjak semmit, itt van ez a telefonszám, és majd ők igazolnak. Kisült, hogy mindenkinek ezt mondták. S általában el is fogadták, csak a sógoromnak, aki az ÁEK-ba volt, annak nem. Na az nagyon kedves kis történet, hogy mikor a sógorom bement a munkahelyére, nálunk a házban lakott

 

22

00:21:00,000 --> 00:21:59,999

a (Hazaiék). Akkörül [Akkoriban] mi tudtuk, hogy ÁVO-s, de úgy volt beírva, hogy cipő felsőrészkészítő. B: A lakónyilván- Sz: Lakónyilvántartóba, igen. És, ez volt a személyzet és az ÁEK-ba a felesége. És akkor azt mondta a sógoromnak, hogy na maga meg mibe keveredett? Azt mondja kérem, hát a rokonaim. Azt mondja: válogassa meg a rokonait. Levonták neki a három napot, mikor nem volt bent. Nah, elengedtek minket, nagyon örvendeztünk, vasárnap összejött az egész család, kiértékeltük, minden, nagyon örültünk. Hétfőn bementem az egyetemre, és igen. Dehogyis. Nem mentem be, nem mentem be. Mert éjjel fél háromkor megint csöngettek. B: Hétfőre virradó éjjel. Sz: Hétfőre virradó éjjel, akkor megint csöngettek, és azt mondták, hogy a lakást újra zároljuk. B: Akkor már rutin(…) Sz: Na de akkor már rémhelyes volt a házmester.

 

23

00:22:00,000 --> 00:22:59,999

Még a (Viciné), mindenki szeretett minket, hát lent őrködtek a kapuba, hogy ne jöjjön hozzánk senki föl. Mert hogy hát nem, nem engednek innen senkit el. B: És a bejár-, a lakás bejárati ajtaján a fölső ablak nyitva volt, Sz: Igen B: és ott arra emlékszem, hogy ilyen fantasztikus dolgok röpültek be. A házbeliek bedobáltak- Sz: Tanszékiek B: Tanszékiek? Sz: Tanszékiek, a Műegyetemen dolgoztam és a tanszékiek, de olyanokat, hogy csokoládét, meg kávé, meg- B: Sose látott finomságok Sz: Meg, tudom, hogy mindenfélét dobáltak, cigarettát, mindenfélét dobáltak be. B: Működött a vörös segély. Sz: ((nevetés)). Na, lakást újra zároljuk, mondták ők. B: De azért akkor is volt egy-két ember? Sz: Senki, csak a Stefi néni, ez a sógorom felesége volt. Aki följött, és addig kunyerált, míg őt elengedték, de különben senki nem volt már fönt. Na de akkor megengedték, hogy kimenjünk az erkélyre,

 

24

00:23:00,000 --> 00:23:59,999

már úgy, hogy kivittük a kiskádat, ti a kiskádba fürödtetek ott kint, és énekeltünk. S a fölöttünk lévő (Bernáték) meg sírtak, mert úgy sajnáltak minket. És lent pedig láttuk az utcán, hogy mondom ötödiken laktunk, a családtagokat, ott cirkáltak. Hogy hát velünk mi le-, a keresztmama, az Ella néni, - , Tanti, szóval mindenki eljött oda. B: Akik az előző jelenetbe (mind ott voltak). Sz: Mind ott voltak igen és most csak nézték, hogy hát most mi van már megint. Hogy hát mi már megint nem vagyunk szabadok. És azt tudom, ezt nem tudom, mondjam, ne mondjam, hogy nagyapónak egy díszmagyaros képe fel volt akasztva. Mielőtt lefeküdtünk, még azt mondta az Api, hogy hát nem kell provokálni, azt mondja, hogy vegyük le ezt a képet. Jó, mondtam majd. Na hát majd másnap reggel megint vagy éjjel megint jöttek.

B: Akkor is kérdezősködtek még? Sz: Nem. Semmit se kérdezősködtek. B: Akkor ti

 

25

00:24:00,000 --> 00:24:59,999

tudtatok már valamit arról, hogy ezek mért jönnek? Sz: Azt én nem tudom, hogy a második részbe sült e ki vagy valamelyik kipletykázta, azt már nem tudom! Tény az, hogy Recskről nyolcan megszöktek. Hatot elcsíptek, és kettőt nem lehetett tudni, hogy hol van. És valamelyik marhánál volt egy lista. Hogy hova kell nekik menni. Hova mehetnek. B: Az elkapottak közül- Sz: Az elkapottak köz-=többek közt volt egy olyan, hogy Szűts István, Pozsonyi út tizenkilenc. Hát mi ugyan Szűts Jenő voltunk, Pozsonyi út öt van Pesten [Budapest], na de hát minden este ide betelepedtek hozzánk B: Később te tudtál arról, hogy máshová is mentek? Sz: Igen, igen. Tudom, hogy a (Tabáni) meg az egész együttese lebukott például és ült így, mint mi. B: Mármint, hogy egy ilyen egérfogóba bekerül- Sz: Igen. Igen. B: Az pedig nagy együttes volt. Sz: Hát arra én már nem emlékszem, csak ezt tudom, hogy akkor így mesélték, meg még több helyen volt ilyen Pesten [Budapest].

 

26

00:25:00,000 --> 00:25:59,999

Na és azért engedtek el minket szombaton, mert akkor azt hitték, hogy ezek is átlógtak Csehszlovákiába. Igen ám, de az egyiket meglátták vasárnap este. És azért kezdődött aztán az egész hecc újra. B: Ja, hogy nem kapták el, csak látták Pesten [Budapesten]- Sz: Látták Pesten [Budapesten]. Igen. B: Újból felállították a csapdát. Sz: Újból, igen. De hát az hosszabb volt. Hát az majd nem két hét volt. Az hosszabb volt. De akkor például, elengedtek engem hekus kísérettel a Tamást beíratni az iskolába. S hát ott is, hát ugye, tanítónők, meg a szülői munkaközösség hát mind ismertek minket- B: És ők tudták már, hogy- Sz: És, mentem és azt mondták, hát mi van nálatok, hát mi volt nálatok? Mondom semmi, a Tamást jöttem beíratni és kicsit így néztem hátra. Nagyon, olyan gyorsan elintézték, és nem kérdeztek többet semmit. Rájöttek, hogy hekus kísérettel jöttem. De ezek a, ezek másik hekusok voltak, de ezek is rém rendesek. Leszakadt az ágy, a hekus kicsit

 

27

00:26:00,000 --> 00:26:59,999

asztalos volt, megcsinálta, akkor mindent segítettek otthon, nagyon jóban voltunk velük. Ők se tehettek=biztos ÁVO-sok voltak, biztos. B: Valószínű nem ministránsok. Sz: Az, szóval- B: Én arra emlékszem, hogy minket mindenféle történettel szórakoztattak, hogy- Sz: Ezt én nem tudtam. B: hogy képezték ki őket, és tudom, hogy kriptákról és temetőkről meséltek hosszasan (…) Sz: Biztos a konyhában mesélték nektek. B: Hokedlin ültek és a stukker kilógott a zsebükből, és mi mindig piszkálgattuk a stukkereiket. Sz: Szóval er-erről én nem tudtam soha, de tudom, hogy - és mondom, akkor már úgy lemehettem vásárolni, egyedül soha, de hát mindig egy hekus kísérettel. B: És ezek tizenkét órába-, óránként váltották egymást? Sz: Igen, igen. B: És összesen négy ember volt nálunk, tehát kettő (…) Sz: Nem, nem, nem, nem, nem. Az első részben volt négy, és a második részben másikak jöttek. B: De ott mindig ugyanaz a kettő(…) Sz: Mindig ugyanaz a kettő, igen. B: Ezek mit ettek? Sz: Azt nem

 

28

00:27:00,000 --> 00:27:59,999

tudom. B: A másodikban sem láttátok? Sz: Soha, soha nem láttuk. És mondom egy cigarettát nem fogadtak el. Semmit. Azt se tudtuk, dohányoznak vagy nem. B: És hogy volt? Egy mindig az előszobában ült,- Sz: Egy hokedlin ült az előszoba ajtóba. B: Az volt a kapus. Sz: És a, nyilván és a másik pedig ott az erkély ajtónál állt. B: Végig két hétig? Sz: Mondom=kivéve amikor megcsinálta az ágyat. Vagy ((nevetés)), kártyázott velünk vagy mondom, nem, nem volt nekünk semmi bajunk velük. B: És két hétig a hozzátartozók köröztek a ház körül,- Sz: Igen, igen és nem tudták, hogy mi-= és a Bernáték sírtak. B: És akkor már szabad volt neked kísérettel vásárolni. Sz: Igen, igen. De hát ott, csak ott a legközelben persze. B: És volt pénzetek például ennivalóra? Sz: Fogalmam sincs. De hát ez nagy-, hónap eleje volt, hát június negyedike volt, hát akkor még biztos volt. B: Ja hogy a fizetés után. Sz: Igen. Szóval egyálta-, erre, ilyen erre nem emlékszem, ilyen kicsinyes

 

29

00:28:00,000 --> 00:28:59,999

dolgok, amit pénz, hát arra nem emlékszem. B: És a második hogy ért véget? Sz: A második az délelőtt volt. Akkor csak egy pasas jött a központból, és azt mondta hogy szabadok vagyunk, mehetünk, megesketett, senkinek nem beszél-, na nem tényleg megesketett, csak úgy mondta. Senkinek nem szabad szólni az egészről semmit, telefonszám, jó. Na hát ahogy elmentek én abban a pillanatban bementem az egyetemre, mindenkinek elmeséltem mindent, és akkor azt mondták, hogy menj át a személyzeti osztályra, szörnyű undok nő volt, Varróné, úgy hívták, hát elvtársnő, mondta, annak is elmondtam. Hát nekem nem volt titkolni valóm. Annak is elmondtam a hölgy is, mint volt, de azért fölhívták ezt a számot és tényleg igazoltak, és hát én több, mint két hetet mulasztottam, nekem egy petákot le nem vontak belőle. Mint a ÁEK-ba ugye ahol rögtön levonták a izét [pénzt]. B: Vagyis szabadságként, ö, jóváírták. Sz: Nekem? B: Igen. Sz: Nem, mintha bent lettem volna. Semmit,

 

30

00:29:00,000 --> 00:29:59,999

ugyan úgy adtak fizetést. Nem, a műegyetem nagyon rendes volt. Akkor még. De hát ez ’51-be [1951] volt. És akkor aztán egyszer sok idő múlva találkoztam az egyik hekussal. B: Na várjál ezt mondjuk el pontosan. Mentél át a Szabadság hídon,- Sz: Ja, még azt akarom mondani, hogy az egyik hekus kicsit tisztelt engem és egyszer megkérdeztem, hogy hogy hívják. Nem mondták ők a nevüket se. És akkor azt mondta, hogy pedig azt mondja, hogy egy nap harmincszor is elmondja. Igen? Mondtam, Tamás. Tamásnak hívtam. B: Ja, hogy ez volt a vezeték neve? Sz: Igen, hát biztos nem a keresztnevét mondta. Mint ma! Manapság, mikor azt mondják Manci vagyok. B: Na szóval, me-, teltek múltak az évek, - Sz: És egyszer csak a Szabadság hídnál találkoztam az egyikkel, akit először nem ismertem meg. Utána nagyon szívélyesek voltunk

 

31

00:30:00,000 --> 00:30:59,999

egymáshoz,- B: Kérdezte, hogy vannak, a gyerekek- Sz: És azt mondta, hogy vannak a gyerekek? Mondtam, hogy köszönöm jól mindenki, nő, mindenki meg van, mondom és maguk hogy vannak? ((nevetés)) B: Központba mindenki jól van? Sz: Ők is jól vannak. Na hát aztán ezzel elváltunk. Aztán többen nem láttam soha. Hát nagyjából ez volt. B2: Két dologról kell még beszélni. Az egyik, hogy hogy őőő, finomodik ez a szörnyűség egy anekdotába, mi ennek a folyamata? Sz: Hát az idő B: (…) B2: (…) Sz: jah, igen B: Fölteszem a kérdést még egyszer, jól van? B2: a (…) ember ott ül. - - B: Na most ez egy nagyon furcsa dolog, hogy a, hogy ez ma már egy kedves, mókás, vidám történet. Ö, és azt mondtad, hogy senki nem félt, de ugyanakkor, azért azt lehetett tudni, hogy ez egy véres történet,

 

32

00:31:00,000 --> 00:31:59,999

szóval ez egy nagyon súlyos történet. Sz: Na persze, na persze. Hát mondom, hogy én meg voltam győződve, hogy minket el fognak vinni, mikor az idegeneket elengedték. B: És voltaképpen mért nem félt senki? Tehát ebben a társaságból- Sz: Nem tudom B: hogy úgy mondjam, ő, benne volt a pakliba, hogy bárkit, bármikor elvihetnek. Sz: Igen. Csak az ÁEK-s fiú félt. Az a fiatalember. B: És az mért félt és a többiek mért nem? Sz: Mert ő egy hülye volt, egy gyáva, gyáva nyúl. Hát nem tudok mi mondani. (Sejthetik), keresztapának se jutott eszébe semmi. B: És azután is- Sz: Hát lehet , hogy eszébe jutott, de nem mutatta. B: De azután a dolog lezajlott egy héttel, akkor is ti úgy emlékeztetek már vissza rá, mint ha ez egy vidám történet lett volna? Sz: Nem, nem. Akkor még nem. Hát ezt az idő hozta meg ugye? Hogy aztán mikor már később

 

33

00:32:00,000 --> 00:32:59,999

emlegettük, hogy na emlékeztek, hogy is volt? B: Hogy ha utána két héttel elmesélted volna. Sz: Elmeséltem én rögtön, mindenkinek akkor. Ami tiltott, ami tilos volt. Jajj, azt még nem mondtuk, hogy még valakit küldtek, küldtek a tanszékről délután. Első nap. A kulcsokért megint. De akkor kinyitottuk a-, egy nagyon helyes, csinos fiatal lány volt, kinyitottuk az előszobába az ablakot, és mondtam, hogy ne gyere föl, ki kiabáltam neki, ne gyere föl és kidobtam az előszobaablakon a, a kulcsokat. És akkor B: És ő ki? Sz: Ez a Márti volt. B: És úgy tettek a hekusok, mintha nem vennék észre?Sz: Nem szóltak. Nem szóltak érte. Akkor már talán megkedveltek minket, vagy látták, hogy marhaság, hogy itt ülnek a nyakunkon=nem, de nem ez első nap volt még. Nem szóltak.

 

34

00:33:00,000 --> 00:33:59,999

Arra úgy emlékszem, mikor fogtam és kidobtam a kulcsokat. B2: Van e ötlet ilyenkor, hogy hogy lehet kimenekülni egy helyzetből, vagy megúszni? Milyen alternatívák merülnek föl? B: Nem értem a kérdést, hogy mond- B2.: Hogy ilyenkor az ember, amikor be van szorítva egy ilyen egérfogóba, bár mi eszébe jut e arról, hogy hogy lehetne megúszni, elmenekülni, túlélni, milyen kompromisszumokat, alkukat vagy bármit hogy lehet kötni? B: Na próbáljuk meg. Ő, amikor ezek a pasik ott ültek, akkor felmerült bennetek az, hogy valahogy ezt, itt most egy nagy baj van,, hogy ezt hogy lehetne megúszni? Sz: Nem, nem merült fel bennünk. Hát ott ült két, pisztolyos pasi a nyakunkon, hát az ötödik emeleti lakásba, hát mit tudtunk volna csinálni? Semmit.

 

35

00:34:00,000 --> 00:34:59,999

Várni. Semmit, nem is jutott eszünkbe. B: Majd ők eldöntik a sorsotokat. Sz: Igen. És különben is abban az időben nem, nagyon mert azért az ember valamit, lázadozni ellenük, vagy hogy mondjam. BÖ, de, de ugye arról szólt az, az a korszak is már, hogy ki ki megpróbálta a maga kompromisszumát megkötni, hogy túlélje ezt az egész kort. Sz: Na jó, az más. Az más. De, kimenekülni, hát nekünk (magánvéve) borzasztó volt az, hogy az Apinak nem volt állása. Ugye? Hát az is borzasztó volt. B: Huszonöt emberből, körülbelül aki ott volt, senki nem próbálta meg kidumálni magát, hogy engedjék el? Sz: Nem. Az Emike, a gyerekhez, de különben sem- B: (Ő a kisbabás) Sz: Igen, de különben senki. Nem is mert, nem mert. Azt nem mert. B: Nem kérdezősködött ez a huszonöt ember

 

36

00:35:00,000 --> 00:35:59,999

az ÁVO-soktól? Sz: Hiába, nem feleletek. B: Nem válaszoltak. Sz: Nem, egyszerűen nem válaszoltak. Csak azt mondták, hogy ezt a két pasit keresik, megmondták a nevüket, senki nem ismerte, úgy hogy, nem. B: Ez nem egy meccs volt, amiben mindenkinek, a, mind a két félnek megvannak a maga lépései? Sz: Nekünk nem volt, nekünk nem volt. De nekik se, hát nekik elő volt írva, hogy őrizzenek minket. Slussz. Szerintem ők se tudtak semmit. B: Ő, volt benned, amikor elmentek, az ott ült pasikkal szemben valamiféle indulat? Sz: Nem. Nem. Egyáltalán nem. Én úgy éreztem, hogy hát ő nekik is ez egy, ez elő volt írva, ő nekik is ez egy, egy feladat volt, amit nekik teljesíteni kellett, ők nem tehettek róla. Nem, egyáltalán nem is haragudtam rájuk. Ha undokak lettek volna, biztos haragudtam volna, de így egyáltalán nem. B: Amikor hajnalban becsöngettek, akkor sem voltak

 

37

00:36:00,000 --> 00:36:59,999

undokok? Sz: -, De, de. Akkor olyan furcsák voltak. Szóval olyan támadóak. Akkor támadóak voltak az elején. De aztán már nem. B: El tudod képzelni, hogy ezek az emberek, hogy bántak volna a Mihnai vagy, vagy akit kerestek?

Sz: -, Nem tudtam volna elképzelni, nem. Hát a, az egyik az egy kicsit, rágyújthatok? B: Persze. Sz: Az egyik még egy kicsit agresszív volt eleinte. Na aztán az se mondható. B: Mennyire volt fogalmatok arról hogy, akkor, hogy ha, ha ezek közül az emberek közül valakit elkapnak, hogy bárki ugye aki rossz fát tesz a tűzre, ugye azt mondjuk az Andrássy út hatvanban félholtra verik. Benne volt a tudatotokban ez? Sz: Az igen. Igen. Hát ezért nem mert senki se beszélni.

 

38

00:37:00,000 --> 00:37:59,999

B: Tudtatok az Andrássy út hatvanról egyáltalán? Sz: Azt tudtuk. B: Igen? Sz: Tudtuk, Igen. B: Hogy akit begyűjtenek, odaviszik és ott- Sz: Na jó hát nézd, ezek mind Recsken voltak, ezek már túl voltak az Andrássy út hatvanon. Ezek mind Recsken voltak és onnan szöktek meg. B: És ti honnan tudtatok az Andrássy út hatvanról? Sz: Mindenki tudta. Azt nem tudom megmondani, honnan tudtuk, de mindenki tudta. B: És ezzel együtt ezek a pasik, aki alkalmasint harmad nap áthelyezik őket az Andrássy útra, szóval hogy benne volt a pakliban, hogy ennek ez az egyik munkaköre az lehet, hogy minden nap- Sz: Ilyen verő emberek lennének? B: Mért ne? Sose jutott eszetekbe? Sz: Nem. Na hát az én lovagom biztos nem volt verőember. Olyan szelíd ember volt. ((nevetés)) B: Tamás, akinek udvarolt. Sz: ((nevetés)) Ih-, igen. Nem. Ezeknek ilyen alantos megbízatásaik lehettek csak.

 

39

00:38:00,000 --> 00:38:59,999

Nem tudom, nem tudom. B: A ti ismeretségi körötökben, ő- Sz: Máshol nem, máshol nem volt ilyen B: Volt valaki, aki megjárta az Andrássy út hatvanat? Sz: ((sóhajtás)) Te, én már nem emlékszem. B: Volt valamiféle kézzel fogható élményetek direktben arról, hogy- Sz: Nem, nem, nem emlékszem. B: Csak ezt mindenki tudta,- Sz: De biztos volt, de már nem tudom, hát olyan régen volt, nem tudom. Nem emlékszem. B: De akivel te érintkeztél, aki a barátaitok, a, a rokonaitok voltak, az mindenki tudta, hogy, hogy ezek a, ezek, ugye úgy hívtuk őket, hogy ezek. Hogy ezek, ő, eszközeik közt magától értetődően a véresre ve-, a félholtra verés az, az benne van a pakliba. Sz: Igen. B: Tehát ha megjelent egy bőrkabátos az ajtóban-, Sz: Na jó, attól már mindenki félt. Hát mi is féltünk, mikor először jöttek.

 

40

00:39:00,000 --> 00:39:59,999

Mi is féltünk tőlük. B: Csak az volt a papírforma, hogy kitelepítenek. Sz: Kite-, az az volt, mondjuk az érdekes, hogy mi tielőttetek soha nem beszéltünk mellé. Mi mindig azt mondtuk nektek, akármilyen kicsik voltatok, ami, a reális tények. Szóval nem mondtuk, hogy az üdvözítő kommunizmus. Meg hogy ez a nagyszerű. B: És nem féltetek a- Sz: Soha nem féltünk attól, hogy ti kibeszélitek. B: Miközben mi evidensen kibeszéltük. Sz: Hát hogy kibeszéltétek vagy nem, azt nem tudom most se. Azt nem tudom. B: Nyilván valóan. Sz: Mert nagyon sokan úgy nevelték a gyerekeiket, hogy, hogy na ez az üdvözítő kommunizmus, és minden az a jó amit ők mondanak. De hát (magáévá) az hogy hittanra jártatok meg ilyenek, szóval. B: Angol nyelvleckének álcázott hittan óra volt. Sz: Igen, nálunk volt. B: „Szinge, szonge szix pensz” emlékszem. Sz: Igen ((nevetés)) B: Még egy történetet, ő, ő, aztán vagy használjuk, vagy nem.

 

41

00:40:00,000 --> 00:40:59,999

’57 [1957] tavaszán egyszer hazajöttetek, mi hazajöttünk az iskolából és azt mondtátok, hogy este lehet hogy fog jönni ide aludni két ember Sz: Jah. B: előre megmondjátok, hogy soha senki nem szabad elmesélni. Mi volt ez? Sz: Hát nem tudom, azok mért szöktek vagy hogy szöktek, tény az, hogy aztán elcsípték őket és kivégezték. B: És arról volt szó, hogy- Sz: De nem aludtak ott nálunk. Csak arról volt szó, hogy od-, ott a mi házas-, fiatal házaspár voltunk. B: Minden éjszaka máshol- Sz: Máshol. Igen B: És te tétovázás nélkül, három gyerekes család, befogadtátok volna ezt a két embert? Sz: Sajnáltuk nagyon őket. Hát biztos nem tétovázás nélkül, biztos, biztos. B: Ennyire bátrak voltatok, vagy nem tudtátok, hogy mi a tét? Sz: Hát eléggé tudtuk. Eléggé tudtuk. B: Mert mondjuk ez, ennek az lett volna a következménye, hogy téged, az

 

42

00:41:00,000 --> 00:41:59,999

apámat- Sz: Igen. B: Elviszik, és börtönbe zárják és a három gyerek ott marad. És ez benne volt a pakliba és ezt tétovázás nélkül vállaltátok Sz: Mondom, hogy- B: vagy tétovázva. Sz: Tétovázva, de sajnáltuk őket. Azt tudom, hogy akkor az a Jugoszláv határ (mentén) elcsípték, mikor át akartak menni. Ki is végezték őket. B: És most-

Sz: De már kik voltak, azt nem tudom. Akkor se, mi nem ismertük ezeket. B: És most öreg korodból visszanézve, ti akkor bátrak voltatok? Sz: Igen, igen. Mi mindig bátrak voltunk, az Api is meg én is. Mindig. Mert különben nem mertünk volna úgy élni, ahogy-. Jóh, nagyon rosszul éltünk, borzalmasan, rettenetes szegények voltunk. Biztos, nagy részben magunknak is köszönhettük ezt. B: Mert hogy? Sz: Hát hogy nem mindenbe álltunk kötélnek. Hát az Apit, az Api nagyon utálta a németeket.

 

43

00:42:00,000 --> 00:42:59,999

És mikor bejött a nyilas uralom, akkor neki rögtön átkutatták az íróasztalát, meg azt hittük, hogy be is csukják, de nem csukták, és hát mikor kitört a kommunizmus, rögtön rettenetesen hívták, hogy hát lépjen be a pártba. Hát, ha ő belép a pártba, az egész életünk másként alakult volna. Eszébe se jutott. B2: Egyetlen dolog, hogy ő, van e annak a szónak vagy fogalomnak ma egy olyan asszociatív tartalma, hogy menekülés, bezártság ebben a korszakban, amikor ezt naponta lehet olvasni, milyen élmények hívódnak?

Sz: Hogy érti? B2: Ő, tetszik olvasni arról, hogy menekülnek, vagy bezárnak embereket, mit tudom én, Boszniába. Összekapcsolja e az ember a saját élményeivel ezt a-? Sz: Nem, nem.

 

44

00:43:00,000 --> 00:43:59,999

Nem, az annyira régen volt, és még olyan fiatalok voltunk, hogy ezt, ez nekem teljesen más. Ahogy nekünk soha az életbe, egy percig eszembe=eszünkbe nem jutott, hogy disszidálni. Eszünkbe se jutott. Pedig hát rettenetes sokan elmentek. B: Arra emlékszem, hogy ’56-ban [1956] összehívtátok a családi tanácsot, ami két tíz illetve tizenkét éves gyerek volt és leültettetek az asztalhoz és megkérdeztétek, hogy mit akartok, menjünk el vagy sem. És mi azt mondtuk, hogy ne menjünk. És ti is azt mondtátok, hogy ne menjünk. Sz: Na és a Tanti nagyon akart menni? Az Api kétségbe volt esve fölötte. B: Ti mennyire értétek meg azt, hogy itt, itt ebbe az ország határok között, ahogy a lakásba is, hogy, hogy ide be vagyunk zárva, hogy nem lehet, nem lehet elutazni, hogy

 

45

00:44:00,000 --> 00:44:59,999

külföldre nem lehet menni. Sz: Mi olyan szegények voltunk, hogy eszünkbe se jutott volna sehova se menni. Sehova. Akkor már aztán jártunk nyaralni Agárdra. Agárdra, miért? A műegyetem kibé- kibérelte azt a házat és hát ottan nekünk nem kellett fizetnünk semmit, csak a kosztot [ételt]. B: Például a hó-, a háború előtt is szegények voltatok, de azért elutaztál Abbáziába, elutaztál ide, elutaztál oda. Sz: Nem voltunk mi olyan szegények a háború előtt. Egy normál középosztálybeli életet éltünk. Hát akkor mindenhova utaztam. B: Mennyire fájt ez a fajta bezártság? Sz: Semennyire. Semennyire. B: Mert mindenki ugye- Sz: Semennyire. Annyira a megélhetésért kellett küszködni, a mindennapi kosztért, a lakbérért, a mindenért, hogy eszünkbe se jutott. Az volt a nagy gondunk. B: És ebbe mennyire volt a politika, vagy a terror jelen,

 

46

00:45:00,000 --> 00:45:59,999

a hétköznapokban. Sz: Hát annyira, hogy az Apinak nem volt állása és borzasztó kevés pénzünk volt. B: És ez evidensen, direktben következett a politikából. Sz: Igen, igen. Szóval tényleg csak azzal voltunk elfoglalva, hogy, hogy tudjunk venni, kosztot. Nem törődtünk mi az ilyennel, hogy elutazni, vagy mi. Ugyan kérem. B: Föl se merült. Sz: Föl se merült. Föl se merült egyáltalán.

B: És amikor kitört ez a relatív szabadság, hogy lehetett már világ útlevelet kapni. Ugye ’63[1963] ’62[1962]- Sz: a, dehogy. Az sokkal később volt, a világútlevél. A világútlevél? B: Hát három éves út-, hároméves útlevél volt Sz: Hároméves volt B: 1963ban én azzal utaztam el. Sz: Nekünk nem volt útlevelünk. B: Nagyon nehezen lehetett kapni, Sz: Igen B: És akkor megéltél valamit

 

47

00:46:00,000 --> 00:47:00,999

hogy itt most kinyílt a - zárka valamennyire? Egy kis résnyire? Sz: Hát nem olyan nagyon nyílt ki, mert komédia volt útlevelet kapni. Mi nem kértünk. Hova a fenébe mentünk volna. Nem volt pénzünk. Hát te is elmentél három ajánlólevéllel. Bécsbe. És akkor dolgoztál a (Kattusz) cégnél. B, B2: Nagyon szépen köszönjük. B2: Elég jó történet. B: Igen Sz: Valahogy pedig úgy érzem, hogy múltkortól kezdve, hogy megfakult. B: Nem, nem fakult meg. Sz: Nem? B Nem. B: Picit mi unjuk már szerintem nem? B2: Nagyon jó, nagyon jó. B2: Jobb volt mert most- B: Van e ebből a korszakból valami fénykép, ilyen családi fotó?