Meghívó a Voices kötetbemutatójára

Meghívó a Voices kötetbemutatójára

Szeretettel várunk mindenkit a "(Disz)kontinuitások - a magyar szociológia 1960 és 2010 között" című kötetünk bemutatójára!

Az eseményt a Nyitott Műhelyben tartjuk 2021. november 25-én 6 órakor.

cím: Budapest 1123, Ráth György utca 4.

A kötetet Neményi Mária és Huszár Ákos mutatja be.

Somlai Péter fülszövegét idézzük: "A kötet tudományágunk, a szociológia hazai alakulásának ötven évét tekinti át. Szerzői azt kívánják bemutatni, hogyan formálódott a magyar szociológia a Kádár-rendszer éveitől a rendszerváltást követő évtizedekig. Felvetik és elemzik tudományunk folytonosságának és változásainak, elméleti és módszertani irányainak kérdéseit. Tanulmányaikban foglalkoznak a hazai társadalomszerkezet és az elitek, az értékek és a szegénység, a család, az életmód, az előítéletek és más szociológiai témák kutatásának magyarországi történetével. Hazánkban eddig még nem jelent meg ilyen tárgyú, tematikailag ennyire gazdag munka. Ez is oka annak, hogy többnyire még kollégáink sem ismerik tudományunk magyarországi történetének legutóbbi szakaszát. Korábban nem vizsgálták még rendszeresen a magyar szociológia útját az 1960-as évek liberalizálódó rendszerétől a legutóbbi évtizedig. Ezt az ismerethiányt pótolhatja most a kötet. Szerzői a hazai szociológia középső nemzedékéhez tartozó tapasztalt kutatók."

Az esemény szervezői a TK Kutatási Dokumentációs Központja és a 20. Század Hangja Archívum és Kutatóműhely.