„Szóval azért az valahol lenyűgöző, hogy 50ezer embernek az attitűdjeit vizsgáljuk. Mert ott már nem lehet azt mondani, különösen, hogyha rigorózus módon betartod a szakmai követelményeket és megfelelő módon ellenőrzöd a munkafolyamatot, hogy valami véletlenül történt. Ennek azért megvan szintén a varázsa. Szerintem ugyanolyan varázslatos tud lenni, mint amikor valakivel három órán át mélyinterjúzok, és utána még egyszer találkozunk.”
Takács Judit
Takács Judit 1968 született budapesti értelmiségi családban, édesapja néprajzkutató, édesanyja nyelvész volt. Az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban érettségizett (1987), diplomáit az ELTE magyar-történelem és kulturális antropológia szakán (1992 és 1995), illetve az Universiteit van Amsterdam Social Sciences szakán (1994) szerezte. Doktori tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Tanszékén végezte. A PhD fokozatot 2002-ben nyerte el, majd 2011-ben habilitált az ELTÉ-n. Fő kutatási területei a társadalmi nem, a kisebbségszociológia, az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód. Számos hazai és nemzetközi kutatásban vett részt. 2003 és 2012 között kutatásvezetője volt az HIV Prevention within High-Risk Social Networks – International Social Network Study észak-amerikai szervezésű kutatásnak. 2012-ben az év legrangosabb nemzetközi folyóirat-publikációjáért P. Tóth Tamással az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Publikációs Díját nyerte el. 1999-től dolgozik az MTA Szociológiai Kutatóintézetében, 2011-től tudományos igazgatóhelyettes. Kutatói és tudományszervezői tevékenysége mellett az IBS, a Corvinus Egyetem és az ELTE alap és PhD képzésén tartott kurzusokat.
Az interjú olvasásához kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.