Váradi Monika

„Nagyon kommunikatív vagyok, attól tartok… és néha kíváncsi is. Lehetséges, hogy ebből a kettőből lett az érdeklődés. Nem valami nagy elköteleződés meg ráébredés, hanem lehetséges, hogy az alkatomnak felelt meg ez a szakma.”

Váradi Monika

Váradi Monika Pilisvörösvárról származó szociológus. Az érettségi megszerzése után a szegedi József Attila Tudományegyetemet végezte el magyar-német szakon.  A tanári pálya azonban nem vonzotta, a szociológia iránt jobban lelkesedett. 1988-ban kitüntetéssel végezte el az ELTE-n a szociológia szakot. Ez idő alatt különböző kutatásokban vett részt, fordított és interjúzott, valamint két alkalommal kisebbségi képviselő szerepet töltött be Pilisvörösvárott. Emellett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen tanított szociológiát. 1988-ban az MTA RKK tudományos munkatársa lett, ahol sok más neves kutató mellett Kovács Katalinnal dolgozott együtt. A rendszerváltás után Nagykőrösre utaztak, ahol több kutatást folytattak az ottani agrártársadalomról, genderviszonyokról és református világról. A nagykőrösi időszak meghatározó volt Váradi Monika számára, számos érdekes interjút készített. 

1996-ban jelent meg önálló kötete, a Vörösvári történet. Egy német telepesfalu a 20. század első felében, 1997-ben megszerezte a Ph.D fokozatot, valamint elnyerte a Pilisvörösvárért emlékérmet. 2001 óta az MTA RKK Térségfejlesztési Kutatások osztályának tudományos főmunkatársa. Elsősorban migráció, szegénység, kisebbség és kirekesztés témájú kutatásokban tevékenykedik, szakterületei közé tartozik a területfejlesztés, az esélyegyenlőség, az integrációs oktatáspolitika és az identitás kérdései. A Miskolci Egyetemen "Aprófalvak és aprófalusiak esélyegyenlőségéért" címen tartott előadássorozatot. Angol, német és magyar nyelven publikál. 1998 óta a Magyar Szociológiai Társaság Faluszociológiai Szakosztályának elnöki pozícióját tölti be. 

Összeállította: Okruhlicza Nikol egyetemi hallató

 

Publikációs jegyzék

Szakmai életrajz

 

Az interjú olvasásához, kérjük, kérvényezze regisztrációját a http://voices.tk.mta.hu/ oldalon. Regisztráció után az összes szakmatörténeti interjút megtalálja a „Szociológiatörténeti interjúgyűjtemény” pont alatt.

 

Tovább a szakmatörténeti gyűjteményhez